Mai névnap: Gedeon, Johanna
Tantárgyak
Tantárgyak: A-D
Tantárgyak: E-H
Tantárgyak: I-L
Tantárgyak: M-P
Tantárgyak: Q-T
Tantárgyak: U-Z
-------------------
Egyéb
-------------------
-------------------
ÉMK HK
VPK
Szakkollégium
Nincs még azonosítód?
Regisztrálj most!
Elfelejtetted jelszavad?

Keress az oldalon!

Ezt nem gondoltam volna

Ezt nem gondoltam volna. Tudtam, hogy aki nem csapol, azt semmibe veszik a karon, de hogy ennyire, az meglepett. Ezek után az sem meglepõ, hogy amit Gábor leírt arról, hogy mit csináltam a karon, az nem lett egészében felolvasva az emlékplakett szavazáson, és az egész dolog arra élezõdött ki, hogy a bmeeok illegális-e, vagy sem.

 

Akkor tehát nézzük, hogy mivel töltöttem az egyetemen a 2005-tõl 2012-ig tartó idõszakot.

 

2005 - Volt pannonhalmi diákként úgy indítottam az évet, hogy minden feladatomat próbáltam idõre, becsületesen elkészíteni. Ezeket a házikat pedig a többiek elkérték, így már 2005. szeptember 28-án létrehoztam a bmeeok-öt, illetve a levelezõlistánkat. Akkoriban a mentorgárda feladata kimerült annyiban, hogy az évnyitóról kikísérték a tanköröket az egyetem épületébõl. Tisztelet az egy-két kivételnek, pl. Tomcinak, aki ha minden igaz, statika konzultációt is tartott. Mindenesetre elsõ Bsc-s évolyamként az általam létrehozott levelezõlistánkon zajlott minden, nem is tudtunk róla, hogy van hivatalos listánk is. Itt több jegyzetkidolgozást készítettünk el közösen, ezeket én fogtam össze. Így készült el például a kémia jegyzet. Aztán azóta is meredeken érint, hogy egyik évfolyamtársam lány véleménye az oldalról: „Miért töltöd fel a matematika jegyzeted? Olvashatatlan, ezért használhatatlan”. És ekkor állt le elõször pár napra az oldal, mert ez betett. Egyrészt szerintem olvashatóan írok, másrészt mi ez a beszólogatás? Akkor jegyzeteljen õ, és töltse fel azt!

 

2006 – Tavasszal a teljesen újonnan alakult Mentorgárda tagja lettem. Megszerveztük a gólyatábort, statika korrepetálást tartottam a tankörömnek az elkövetkezendõ években minden ZH elõtt, majd 2007-tõl az összes gólyavideót elkészítettem, mert a felelõsök sajnos ezt sosem tudták megcsinálni, elkészítettem a Mentorgárda honlapját. A tankörömnek két alkalommal megszerveztem egy bécsi kirándulást, illetve a tankör közös program sem a kocsmázásról szólt, hanem a közösségépítésrõl. 2006 õszén bekerültem a VPKNetbe. Ennek talán az volt a legfõbb oka, hogy a bmeeok túllépte az ingyenes tárhely limiteket, már a VPKNet szervereirõl futott, de szükségem volt adatbázisra, amit 2 hét alatt nem sikerült elkészíteni. Gondoltam, hogy megcsinálom magamnak a szerveren, és csak beszóltam a körhelyiségbe, hogy már ne foglalkozzanak vele, létrehoztam a szerveren. Ekkor inkább bevették a körbe „veszélyes” embert próbaidõ nélkül.

 

2006 õszén elkészítettem a KHT új weboldalát 50 000Ft-ért, és a KHT 60 000Ft-al jutalmazott. Ez nagy megtiszteltetés volt akkor, és a munkám elismerése. Noha már akkor is ez nagyon baráti ár volt, de nem számított, mert azt szerettem volna, ha tényleg eljutnak a hírek a hallgatókhoz. A félév közepétõl a hely miatt egyre többet használtam (elsõsorban a hely miatt) a tanulóhelyiséget, de az akkor inkább dohányzó, buli utáni józanodó, esetleg alkalmi szoba volt újdonsült pároknak, vagy éppen az ázsiai cserediákok büdösetfûzünk helyisége. Felvetettem a KHT-nak, hogy kicsit rendbe szedném a termek, õk pedig arra kértek, hogy alapítsak erre egy kört. Így alapítottam meg 2007-ben a Tanulókört, festettük ki az egész termet, de a KHT kérésére a többi tanulót is (A és B épületben is), írószert bartereztünk, hogy hajnali 1-kor is kapjon pauszt az, akinek szüksége van rá stb. Az már egy mellékes kérdés, hogy az új linóleumot a vállunkon cipelve vittük el a Kelenföldi pályaudvarról a koliig, és közben részleges izomszakadásom lett (pl. egy kisebb táskát – pl. laptopot nem tudok a kocsi hátsó ülésérõl elõre emelni). Nem foglalkoztam ezzel, mert a kolisoknak, nekünk dolgoztunk.

 

2007-ben elkészült a Szakkollégium weboldala, ha jól emlékszem 20-25 000Ft volt, mert számos funkciót a KHT oldalról át tudtam venni. És innentõl jön az, amiért a KHT rossz szemmel nézett rám. 2007 õszén elkészült az új TVSz, ami a KHT kommunikációja szerint a mi érdekeinket képviseli, ezért szavazták meg. (A korábbi TVSz-ben minden ZH pótolható volt, talán többször is stb. Az inkább az oktatóknak volt több munka, de a hallgatók ismételhették a ZH-kat.) Gyorsan tartottam egy közvélemény-kutatást, hogy kinek tetszik, kinek nem tetszik az új TVSz. Ez a bmeeok-ön zajlott, és a KHT látván az eredményeket, felháborodott, és arra kért, írjam meg a véleményemet, és beszéljük meg a dolgokat. Erre válaszul megírtam az alábbi fájlt: http://www.bmeeok.hu/uploadegyeb/tvsz_kht.pdf Erre azóta sem kaptunk választ, viszont elindult egy „tegyünk keresztbe” hadjárat.  VPKNet, Tanulókör körvezetõ, Mentorgárda, és jó tanulmányi eredményem miatt gyakorlatilag a kollégiumi szobaosztásnál akármelyik szobát kiválaszthattam volna, mert szobatársaimmal együtt azt meg kellett volna kapni. Így kértünk egy A épület külsõ szobát, amire válaszul kaptunk egy A épület szemétledobó melletti belsõ szobát. Hogy véletlen volt-e, azt nem tudom. Ezt szóvá tettem, mert harmadévesként, ennyi köri és tanulmányi ponttal nem szerettem volna a szemétledobót hallgatni, és azt nézni, hogy mi történik a B épületben. Ekkor erõteljesebben felszólalva kaptunk A épület külsõ szobát. A következõ meglepetés az volt, amikor az Erasmusz félévem ösztöndíját nem kaptam volna meg. Egészen a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságig kellett elmennem, mert azért nem mindegy, hogy egy félév 6,23-as átlagára kapsz-e ösztöndíjat.

 

2008-2009 Erasmusz évvel telt.

 

2009-ben visszajõve még nagyobb energiát fektettem a VPKNetbe. 2009-ig elsõsorban csak a kolihonlapot készítettem el, a BME fórumot, a BME jegyzetbörzét és a VPKNet weboldalt, illetve az A épület 9-10. emeletét, valamint a földszintet kellett bekábelezni. (Az A 9-10. az MTA-hoz tartozott, ott nem volt rendes Internet). Elkészítettem még talán 2007-ben az FTPSearch oldalt, mert addig csak FTP szerverekrõl lehetett hozzáférni adatokhoz, de sosem lehetett tudni, hogy mi, hol, kinél van meg. A program szépen járta végig az egyetemi IP-ket, térképezte fel a szervereket, és tette kereshetõvé a fájlokat. Ezt késõbb DC-HUB váltotta ki. Az, hogy ez illegális, vagy nem, egy érdekes kérdés. Én egyetemi anyagok megosztására hoztam létre a rendszert, és a kérdés az, hogy létrehoztam valamit. De mi volt 2009-tõl. Sajnos a bmeeok tápja meghalt, ami nem is csoda, mert a gép 1998-tól 2001-ig otthon üzemelt, majd 2005-tõl a koliban. Ekkor gyakorlatilag a VPKNetnek arra nem volt pénze, hogy egy tápot vegyen. Így amikor visszajöttem Erasmusz félévrõl, célnak tûztem ki azt, hogy kiderítsem, miért nem tud a VPKNet egy tápot megvenni, és hová megy a befizetett netdíj. Ez már akkoriban is évi 4 milla volt, és vagy 2 éven keresztül nem vettünk szinte semmit, akkoriban úgy számoltunk, hogy 7 millió forintunk van. Sajnos ekkor kiderült, hogy a netdíj alkohollá változott, és a VN, Gólyabál, egyéb rendezvények kiegészítõ anyagi forrása lett.

 

Kitekintés: miért kell a VPKNetnek ennyi pénz a hálózatfentartáshoz? Elsõsorban azért, mert ez nem egy otthoni hálózat. Minden eszközünk menedzselt, azaz minden látunk, ami a hálózaton történik (ki, mikor, milyen MAC és IP címmel, hol meddig csatlakozott a netre). Az egy másik dolog, hogy az ehhez szükséges automatizált programokat a félévek során meg kellett írni (ezek közül a netolópok, azaz fizetés nélkül netezõk programját, az automatikus forgalmi szûrést – egyetemi kérés volt, az egyszerûsítettet milyen gép honnan netezett programot, az automatikus regisztráló programot, a kolinet ellenõrzõ és visszaigazoló programot, az új vpknet regisztrációs felületet készítettem én). De a lényeg, hogy egy-egy switch többszázezres tétel, a központi switchünk 2 milliós tétel. A kollégiumban le kell cserélnünk az elavult switcheket gyorsabbakra, menedzselhetõekre. Mi lenne, ha nem így lenne? Akkor aki ingyen szeretne netezni, minden nyom nélkül netezhetne úgy, hogy másvalaki, aki fizetett, nem tudná a netét használni, a hálózat sebessége tizede lenne és szakadozna stb (nem várható el egy otthoni húszezres eszköztõl, hogy 500-600 embert kiszolgáljon). Illetve fontos megemlíteni a szervereket is, amik szintén milliós tételek. Ezek szolgálják ki a levelezést, weboldalakat, illetve a forgalommérés miatt a komplett hálózati forgalom keresztül megy rajtuk. Ha kifagynak, leállnak, megáll az Internet a kollégiumban.

 

Tehát vissza 2009-be. A kiégett bmeeok táp miatt saját pénzbõl megvettem az új bmeeok szervert, hogy Nektek biztos vason legyen a weboldalatok. Az Aulanetet kialakítottuk, hogy legyen wifi a vendégeknek, új kolisoknak. Ehhez szintén netkábelt kellett behúzni a portára.

 

2010 tavaszán diplomafélév, majd 2010 õsszel jelentkeztem a KHT-ba. Köszönöm azt, hogy a legtöbb szavazattal bizalmat szavaztatok nekem. Akkor most mesélek. Már az elsõ KHT-s megbeszélésen mondták, hogy a KHT-nak egy véleménye van, amit megszavaz, nincsenek egyéni vélemények. Így tehát nekem ezt a véleményt kellett képviselnem még akkor is, ha a személyes véleményem más volt. KHT-sként PR felelõs, irodavezetõ, oktatási bizottság tag, tanszéki összekötõ voltam: matematika, fizika és építéskivitelezés tanszék. A KHT-n belül próbáltam elérni azt, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az oktatási rész (ez nem azt jelenti, hogy a rendezvényszervezés ellen voltam!), illetve próbáltam elérni, hogy a VPKNet ismét felhasználhassa a netdíjat. Így végül éves szinten 1 millió forint felhasználását engedélyezett a KHT. A KHT-n belüli állandó konfrontálódásokról nem írok, nem ide tartozik. Ami viszont ide tartozik, az az emlékplakett szavazások. A sok-sok pályázó átnézésekor (még 2011-ben) a KHT álláspontja szerint aranyat az kaphat, aki valami maradandót tett a karért (külön kiemelték azt, hogy pl. kört alapított, ami mûködik), sok körben benne volt, ismerik. Külön kiemelve, hogy az aranyat csak kivételes esetben ítélik oda valakinek, nem kell minden évben kiosztani. Az ezüst is sokat tett, de nem annyira kiemelkedõt, mint az arany. A bronz pedig szintén kevesebbet tett a karért, mint az ezüst. A legalacsonyabb fokozat az oklevél, ami korábban nem is létezett. A megítélés ilyen módon szubjektív természetesen. Illetve a KHT-s tevékenység nem számít bele az elbírálásba (hiszen a KHT szavazza meg a díjakat!)

 

Tehát akkor összegezve az oklevelem után leírom pontokba szedve, hogy mit tettem, és mit nem tettem a karért.

A 7 év alatt:

- 2005-ben összeszerveztem az évfolyamunkat (levelezõlista, közös jegyzetkidolgozások, amikbõl késõbb HEFOP jegyzet lett)

- 2006 nyarától tagja voltam a Mentorgárdának

- 2006 õsztõl tagja voltam a VPKNetnet. Jelenleg a levelezés/levelezõlisták, weboldalak az általam konfigurált szerverekrõl futnak (több hónapos munka).

- 2007-ben megalapítottam a Tanulókört

- 2010-tõl a KHT tagja voltam (ez ugye nem számít elvileg)

- önszorgalomból elkészítettem a

-- Bmeeok, Mentorgárda, VPKNet, BMEFórum, Bsc-s államvizsgatétel és felvételi tételkidolgozó oldalt, Msc-s államvizsgatétel kidolgozó oldalt (ezeknél oktatói támogatással!), Jegyzetbörze

- kérésre készítettem (mármint pénzt kaptam érte)

-- KHT weboldal, Szakkollégium weboldala

 

A 7 év alatt nem csináltam:

- nem csapoltam sört sem a nagyteremben, sem a Drönkben

- nem szerveztem és vettem részt egy VN-ben sem

 

Valószínûleg érdemes alakítani egy CSÖK-öt, Csapolok Öntevéken Kört, ahol azok is be tudnak ugrani egy-egy bulira csapolni, akik nem az alkohol által tesznek a karért, mivel úgy látszik, hogy elsõdleges érdem jelenleg a karon csapolás és az IHB buliszervezés. Ezek mögött eltörpül minden más. Mellesleg amíg a csaposok csapoltak, én a gépteremben pötyögtem a sorokat azért a kar összes hallgatójának jobb, könnyebb legyen az egyetemi éve. Nem gondolom, hogy ez kevesebbet ér, mint 30 x fél liter sör kimérése kéthetente. Te mennyi házit, ZH-sort stb töltöttél fel a bmeeok-re? Aham… Én 1249-et…

 

Köszönöm a karnak, az oktatóknak, a körtársaknak a munkáját. Rengeteget tanultam, emiatt tartok ott, ahol tartok. Emberileg pedig szintén sokat tanultam a fentiekbõl most is, mint lezárásként kapott oklevél tanulságaként, illetve a 2007-tõl kezdõdõ idõszakban.

 

Végül pedig csatlom a pályázati anyagot, amit jó lett volna ismertetni a szavazás elõtt.

 

UPDATE 1: Érdekes megnézni, hogy a 2010/11-es Karima számokban melyik KHT-s tagokról készültek cikkek, illetve az X. számban kiket hagytak ki a Karimából, mint KHT-s tagokat, amit késõbb korrigálni kellett. Érdekes, hogy melyik kör bemutatkozó szövege nem került bele a gólyaszámba, mert „elfelejtették”. Megjegyzés: a Karima a KHT hivatalos újsága. Egy ideig lehet tûrni, de ha a tanári kar elõtt lekicsinylik a munkámat, az számomra nyilvános megalázásként jön le.

 

 

Címzett: Kari Hallgatói Tanács

Tárgy: Jelölés a Vásárhelyi Emlékplakettre

Tisztelt Kari Hallgatói Tanács!

Ezúton szeretném jelölni Gécsek Máté MSc diplomás hallgatót a Vásárhelyi

Emlékplakett cím tulajdonosának a 2012/2013 évben, ezzel adózva a sok éves kari

elkötelezettsége, szorgalma és munkássága elõtt. Az egyetemi pályafutása alatt mindig

lelkes, elhivatott, megbízható és kiváló teljesítményt nyújtott az egész kar számára,

beleértve a hallgatókat és az oktatókat egyaránt.

2005-ben készítette el a BMEEOK nevû oldalt, mely karunk hallgatói számára

immáron az egyik legközismertebb oldal. Az egyetem befejezéséhez pedig szinte

nélkülözhetetlen. Ráadásul a teljes körû üzemeltetést (programozás, adatok

összegyûjtése és rendszerezése, folyamatos karbantartás, fejlesztés) a mai napig is Máté

végzi.

A BMEEOK kirobbanó sikerébõl kiindulva 2010-ben elindította a felvételi és

államvizsga kidolgozó oldalt (bsc.bmeeok.hu), majd 2012-ben ezt kiegészítette az MSC

tételkidolgozással is. Ez azért számított nagy elõrelépésnek, mert az ide felkerülõ tételek

az érintett oktatók bevonásával lettek ellenõrizve.

Az évek folyamán a tanulás további egyszerûsítése céljából közös

jegyzetkidolgozásokat szervezett az évfolyamán belül, mely jegyzetekbõl sok rész a

hivatalos HEFOP jegyzetekbe is belekerült. Többek között ide tartozik a kémia, az

acélszerkezetek tárgy is.

2007-ben Õ alapította a Tanulókört, így az elsõ körvezetõi tisztséget is betölthette.

Az elsõ tagok összegyûjtése és a körhelyiség teljes rendbe hozása is Máté nevéhez

köthetõ (berendezések, üvegasztalok, stb.).

A tanulmányokban elért reformokon túl természetesen a közösségi életnek is

kiemelkedõ résztvevõje volt. 2006 és 2008 között a Mentorgárda aktív tagja volt, aktívan

részt vett a gólyatáborok megszervezésében és lebonyolításában. Rendszeresen tartott

statika konzultációkat az elsõsöknek és a saját tankörét csapatépítési céllal Bécsbe vitte ki

az adventi vásárra.

2010-ben a hallgatók megválasztották a Kari Hallgatói Tanács tagjának is. A

szavazáson – új indulóként – Õ kapta a legtöbb szavazatot. A KHT-n belül Oktatási

Bizottsági tagként a Fizika Intézet, a Matematika Tanszék és az Építéskivitelezési Tanszék

összekötõje volt. Ezen felül PR felelõsi, Irodavezetõi és Fegyelmi felelõsi pozíciókat látott

el.

A Vásárhelyi Pál Kollégium lakói is nagyon sokat köszönhetnek Máténak. 2006 óta

a VPKNet tagsággal rendelkezik, a hallgatói jogviszonyának megszûnése óta pedig

önkéntesként segíti a körünk munkáját. Bátran kijelenthetem, hogy a kör mûködése óta Õ

az, aki a legtöbbet tett azért, hogy a kollégisták számára zavartalan legyen az internet

szolgáltatása. Nevéhez fûzõdik az A épület 9. és 10. emeletének teljes bekábelezése, az

Aulanet-es wifi beüzemelése, az automata forgalmi szûrõ és tiltó rendszer és a különbözõ

védelmi mechanizmusok (IP/MAC lopás, csalás, stb.). Feladatai közé sorolható még a köri

weblapok mûködtetés és a teljes kollégiumi levelezés megvalósítása is.

Ezen felül számtalan más komplett honlap köthetõ még a nevéhez. Saját kezûleg

készítette el a VPKNet, Vásárhelyi Pál Kollégium, a Mentorgárda, a BME fórum, a BME

Jegyzetbörze, a Szakkollégium és a Kari Hallgatói Tanács hivatalos honlapját is.

Összességében, Õ egy olyan közismert alakja az egész Építõmérnöki karnak, akirõl

méltán fognak még évekkel késõbb is történeteket mesélni. Számos területen elért

kimagasló munkájának köszönhetõen jelentõsen megkönnyítette a kar jelenlegi és

jövõbeli hallgatóinak az életét. Mindig sikerült megtalálni azt a megoldást, hogy a lehetõ

legtöbbet segítsen. Manapság – a munkái nélkül – már-már elképzelhetetlen a kari élet.

Az eleinte merésznek tûnõ ötletek sikeres megvalósításával, úgy érzem, a Kar

legkiválóbb hallgatói közé sorolhatjuk Gécsek Mátét, mely érdemessé teszi Õt a

Vásárhelyi Emlékplakett elnyerésére.

Úgy érzem a VPKNet képviseletében és a Kar összes hallgatója nevében is

köszönetet mondhatok neki sokéves, fáradhatatlan munkájáért.

Kelt: Budapest, 2013. február 17.

 

Készült: 2005.09.28.
A weboldalt készítette:
Gécsek Máté
support@bmeeok.hu
Adatkezelési tájékoztató